A bátor nyúl és a mókus

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nyúl és egy mókus. Nagy barátok voltak és sokat játszottak együtt. Egy szép nyári napon a délutáni szunyókálásuk után nagyon megéheztek. Elindultak hát a sűrű erdőbe makkot gyűjteni.

Mentek, mendegéltek, mígnem egyszer csak észrevették, hogy bizony eltévedtek a sötét erdőben. Akárhogy bolyongtak, a kiutat sehol sem találták. Hirtelen pislákoló fényre lettek figyelmesek. Közelebb menve meglátták, hogy rókák azok, és az ebédjüket főzik a fa alatt.

A nyúl halkan odasúgta a mókusnak: "Most mit csináljunk, drága barátom? Úgy tűnik, végünk van! Mindjárt észrevesznek és felfalnak minket ezek a ravasz bestiák."

A mókus visszasuttogott: "Másszunk fel a sziklára! Hátha nem vesznek észre minket a kövek között."

Rögtön neki is veselkedtek. Másztak, másztak, egészen addig, míg fel nem értek a tetejére. Ekkor a mókus alatt meglazult egy kő. Elkezdett zuhanni lefelé, de szerencsére esés közben a farka beleakadt egy kiálló sziklába. Ám ez a szikla sem bírta sokáig, és a mókus hatalmas puffanással a földre zuhant, egyenesen a rókák ebédje mellé. Ijedtében teli torokból vinnyogott:

Vii-ii-ii-ii!

Rettenetesen megijedtek erre a rókák. Felugrottak, zavarukban felborogatták az edényeiket, eloltották a tüzet, majd szétszaladtak, ki merre látott.

A mókus felállt a földről, leporolta magát, és amikor látta, hogy az összes róka elmenekült és biztonságban van, huncut mosollyal felkiáltott: "Na, mi van, rókák, ízlett a mókuspörkölt?"

A nyúl is lecsúszott a szikláról, és kacagva csatlakozott a mókushoz. "Ez volt a legviccesebb dolog, amit valaha láttam!" - nevetett. "És én már azt hittem, hogy a rókák nem félnek semmitől!"

Ettől kezdve a nyúl és a mókus még jobb barátok lettek, és soha nem felejtették el a napot, amikor a mókus vicces vinnyogása elűzte a rókákat.